![]() |
![]() |
||||
|
Filmezési tanácsok
Vegyük sorra, a filmezés közbeni témákra lebontott jótanácsokat. Ezek többéves, filmezési és TV stúdióban szerzett tapasztalat morzsái. Fontossági sorrendben:
Világítás, fények
A világítás első fontos szempontja, hogy kerüljük a direkt megvilágítást. Direkt megvilágításnak van egy rossz hatása, mégpedig a túlzott, nem kellő árnyékok. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy ún. derített fényeket használunk. Erre a valóságban megvannak a speciális szabályzott fénymennyiséget átengedő anyagok. Házi körülmények között, tökéletes megoldás a zsírpapír (sütőpapír). Abban a pillanatban, ahogy megszűntettünk minden direkt fényforrást, észrevehetjük, hogy megszűntek a zavaró árnyékok. Kerüljük a csak egy pontba történő világítást, tehát világítsuk meg a környezetet és a hátteret is. Ahhoz, hogy a felvett kép ne legyen fárasztóan kontrasztos, szükséges a háttér megvilágítása. Erre általában maximálisan megfelelő egy plafon felé irányított fényforrás, mely egyben derített nem direkt fényt ad, másrészt a plafon általában fehér, így jól visszatükrözi a fényt. Jó hatásfokú lesz a világítás. Fényforrásoknak javasolt, a szinte bármelyik barkácsboltban kapható állványos 500W környéki halogén lámpák (kép jobb oldalon).
Óvakodjunk, az összetákolt otthoni megoldásoktól (létrára szerelt lámpa stb) mert sokszor vagy áramütés, vagy égési sérülés a vége. A képen látható halogén lámpáknak megfelelő lábuk, rögzítésük, fogórészük van. Így se nem mozdul el, se nem égetjük meg magunkat a lámpákkal, ugyanis egy 500W-os halogén lámpa határozottan melegszik. Mivel mindegyiknek szigetelt, nem hővezető nyele van, így akár a derítő papírt is rögzíthetjük hozzá, megfelelő távolságból. Ha a derítés ellenére, árnyékoktól szenvednénk, akkor vegyük figyelembe, az alábbi ábrát:
Itt látjuk, hogy melyik színű lámpa fény, a tárgy melyik oldalán hoz létre árnyékot. Mint látjuk, az árnyékot, kiolthatjuk egy árnyék felöli fényforrással. Konkretizálva a dolgot, ha egy tárgynak árnyéka van, akkor két egymással szembeni irányból megvilágítva minden zavaró árnyéknak el kell tűnnie. Itt se direkt, hanem derített fényt használjunk. Ha ezeket betartottuk, akkor árnyékokkal már nem ronthatjuk el a felvételt. Még egy zavaró jelenség tanúi lehetünk, így a világítástechnika tárgyalásánál. Ez pedig, hogy sötét a háttér. Fotózni és filmezni, sokszor kényelmes fehér háttér előtt. A fehér háttér, egy igen bonyolult dolog, ugyanis a helyes használatához be kell "égetni". Nahde nem a szó szoros értelmében. A lényeg, hogy jócskán túlvilágítva a hátteret, a kamera egy igen egyenletes, hófehér hátteret fog látni. Erről egy teszt: Háttér és világítás - Elektronikai alkatrészek és panelok fotózása. BlueBox - GreenBox
Személyek - közelről - filmezése Ha állsz a kamera előtt és beszélsz, akkor ha túl közel van hozzád a fényforrás, akkor először is majd meggyulladsz annyira meleged lesz, másodsorra az arcot szemből megvilágítva fényes, beégett foltokat fog látni a kamera. Főleg ha izzadsz :) Ez ellen megint a derített, gyengébb és távolabbi fény csak az orvosság. Ezzel felsoroltunk, minden sűrűn előforduló világítási problémát sorra vettünk. Persze ezen kívül a gyakorlatban még találkozhatunk világítástechnikai problémákkal, de tekintettel arra, hogy nem TV stúdió világítástechnikájáról van szó, így ezekre nem térnénk ki. Hang
Mindenféle képpen, kerülendő a kézben fogott sima mikrofon. Először azért, mert a fogás zajt visz bele a hangba, másodszor rendkívül kényelmetlen mivel nem szabad az ember keze, miközben esetleg valamit mutat be. Vagy fix helyzetű megfelelő karakterisztikájú (pl. 90-120°-os) vagy csiptethető mikrofon ajánlott. Figyelj a jelszintre. Minden esetben végezz próbafelvételt külső mikrofon esetében, hogy megfelelő-e a jelszint. Ugyanis ha felveszel egy órát, majd utána derül ki, hogy alig hallani belőle valamit, az nagyon bosszantó. Vezetéknélküli mikroportnál rendkívül javallott, normál mikrofonnál tanácsos, segítséget kérni és legyen a felvétel közben egy "hangtechnikus" aki azt a hangot figyeli, amit a kamera is vesz. Kellemetlen, ha kiderül mikor visszajátszod a videót, hogy a felvétel kezdete után 2 perccel, lemerült a mikroport, és semmi hang nincs. Esetleg ráléptél a vezetékre és azért nincs, vagy ugatott a kutya, dudált egy autó. Mivel Te beszélsz és nem ezekre figyelsz, észre sem fogod venni, csak ismételten a vágásnál fogsz bossaznkodni. Ha valaki segít, és csak a hangra figyel, ő észre fogja venni! Kamerák általában mikrofon szintű, nem előerősített jelet várnak a bemenetén. Minden esetben előbb tájékozódj azért milyen bemenettel rendelkezik a kamerád. Általában jack aljzaton fogadják a jelet, XLR csak a profibb kamerákon van. (Sony HVR / Sony DCR, stb) Visszhang és zaj: Visszhang ellen speciális hangelnyelő szivaccsal védekezhetünk. De ha nincs sok felesleges pénzünk, akkor használjunk a falra rögzített szőnyeget, vigyünk könyvespolcot a szobába. Figyelem! A sok helyen olvasható tojástartós megoldás városi legenda! Semmire sem jó. Ha a visszhang a probléma, nyugodtan írj a HE fórumra a megszűntetése miatt, sokan tudnak segíteni, mit hogyan kell. DigitalizálásMeg se próbálj videó vágó programokkal tömörített DivX / XviD formátumokat vágni. Általában olyan rendkívül lassúak lesznek az állandó kitömörítés miatt, hogy használhatatlan. Minden esetben, a digitalizálásnál DV AVI / HDV AVI formátumban digitalizálj (Capture). Ezek nagy helyigényű, de tömörítetlen videó formátumok, melyek vágás ezredannyira veszi igénybe a gépet, benne tekerés vágás egy szempillantás alatt megvan. Vágás, szerkesztésVágáshoz mamár rendkívül sok vágóprogram áll rendelkezésre. A teljesség igény néhány: Adobe Premiere, Sony Vegas, Kino. Sok free program is van, melyek közül egy-kettő igen kiforrott. Tanácsok: Feliratozás esetén, a feliratokat annyi ideig kell kiírni, hogy azt háromszor egymás után el tudd olvasni, közepes tempóban. (TV-s alapszabály) Mivel a hang is adott mint lehetőség, így használd ki a szöveget. Feliratozás helyett, használj ha lehet narrációt. Ezenkívül a jó videónak a titka csak a Te kreativitásod. Felvétel előtt, és közbenA rögtönzésnek is meg van a maga varázsa, de lehetőleg itt most, kerüld. Készítsd forgatókönyvet és szövegkönyvet. Készíts egy tematikát, vázlatpontokat, hogy nehogy utólag döbbenj rá, hogy valamit kihagytál. Ha szégyenlős lennél, és mások előtt (szülők, idegenek, stb) nem tudsz beszélni kamerába, küldd el őket barátokhoz, moziba, stb., hogy egyedül legyél, vagy hívd át a haverodat aki társaságában nem jössz zavarba, mikor filmeztek. :) Felvétel közben figyelj arra, hogy a kamera lehetőleg állványon legyen. Nem kell állandóan zoom-olni, ugrálni, nézelődni. Ez rontja az élvezhetőséget. Véglegesítés, exportálásA videóvágó programokból lehetőleg mindig tömörítetlen videót exportálj ki! Exportálás után, egy erre megfelelő programmal tömörítsd. Erősen javasolt a MediaCoder nevű, teljesen free, mindenre képes videókonvertáló program. Fontos, hogy először csak egy pár perces részt konvertálj, majd ellenőrizd le a minőséget! Ha szükséges finomhangolás, akkor tedd meg majd újra próba. Ha nem, akkor időkorlát nélkül engedd rá a konvertálást az egész videóra. Kellemetlen, ha fél napi DivX konvertálás után kiderült, hogy pixeles a kép. Ezen a pályázaton elvárt képminőség: Már csak azért is javasolt a tömörítetlen exportálást választani a vágóprogramból kiexportáláskor, ugyanis ha a fentieknek nem felel meg a videó, akkor a zsűri a pályázatot az előzsűrizés alatt bármikor visszadobhatja. És ilyenkor elég csak egy újabb tömörítési beállítást választani majd újra konvertálni, nem kell a hosszú és bonyolult videószerkesztő program renderelést megvárni. -- Topi |
|